News

A parajdi sóbányába a hét elején tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize – az áradat néhány nap alatt teljesen ...
Trinh Xuan Thanh vietnami vállalkozót és az ottani kommunista párt volt tisztviselőjét 2017 júliusában hurcolták ...
A McLaren kettős sikerét Norris második helye jelentette, míg harmadikként Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája zárta ...
Mit válaszolhat erre a vulgáris anyázáson/bazmegoláson kívül egy békés médiamunkás, akinek a suttyó Ficóval ellentétben ...
Olgi a Magángimnázium biológia tanára, Gábor pedig személyi edzőként dolgozik, mindketten a sport és az egészséges életmód ...
A koalíciós Hlas-SD támogatná Robert Fico alkotmánymódosítási javaslatát, amely többek között magába foglalná, hogy „csak két ...
„A többek között csak férfi és női nem létezését Alkotmányba foglalni kívánó módosítás nem több figyelemelterelésnél, célja ...
Robert Kaliňák védelmi miniszter szerint a tranzakciós adó „időben korlátozott” lehet, azaz előfordulhat, hogy egyszer majd ...
Személyautó ütközött kerékpárossal vasárnap délután a dunaszerdahelyi járásban található Pozsonyeperjes községben. Egyelőre ...
Az állampolgárok egészen este kilenc óráig adhatják le szavazataikat, a legnagyobb lengyel televíziós csatornák pedig nem ...
12 halálos áldozata és további 60 sérültje van az ukrán hadsereg Keleti Műveleti Parancsnokságát érő orosz rakétatámadásnak, ...
Az elnök szerint van, ahol a kommunikáción kellene csiszolni, bizonyos dolgokat pedig csak egyszerűen nem meglépni.